2017.05.28. vasárnap   
.: Home :.    »    Menü      »    GYŰJTEMÉNY TÖRTÉNET  
  
   
   
   
   
   
.: 380 éves a Bölcsészettudományi Kar :.
   

Gyűjtemény történet


Gyöngyössy Márton – Mészáros Orsolya – Tóth Csaba

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem éremtára a legrégibb numizmatikai gyűjtemény Magyarországon. A tanulmányi céllal összeválogatott és a mai napig oktatási célokra használt, csaknem 20 000 darabos gyűjtemény nagyságrendjét tekintve is előkelő helyet foglal el a hazai gyűjtemények sorában. Mennyiségében a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára, a Magyar Nemzeti Bank Bankjegy- és Éremgyűjteménye, a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a miskolci Hermann Ottó Múzeum éremgyűjteménye előzi csak meg.
Az éremgyűjtemény megalapítása egyúttal a régészeti tanszék alapsejtének és voltaképpeni megalapításának is tekinthető. A Régészettudományi Intézet az Egyetem legrégibb tanszékei közé tartozik. Az Egyetem alapítása után mintegy száz évvel, 1753-ban vetette meg az éremgyűjtemény alapjait Fischer Lipót jezsuita páter. Az éremgyűjtemény, illetve a köré szervezett oktatás és a kialakuló tanszék jelentőségét az 1777. évi Ratio Educationis is aláhúzta. A Numophylaciumnak nevezett éremgyűjtemény gyarapítását és a régészet oktatását a rendelet külön kiemelte.

Az éremgyűjtemény és a régészeti oktatás kezdetei

A budapesti egyetem gyökerei – középkori előzmények után – megszakítatlanul a 17. századig nyúlnak vissza. 1635. május 12-én kiadott oklevelében alapította meg 60 000 forintnyi tőkével Pázmány Péter bíboros hercegprímás az egyetemet, amely az 1635–36. évi tanévvel vette kezdetét. Az egyetem alapításának idején az esztergomi érsekség Nagyszombatban működött, mivel az érsekség székhelye, Esztergom török kézen volt. Pázmány Nagyszombatot mindvégig csak ideiglenes székhelynek tekintette, már az egyetem alapításakor leszögezte: ha a törököt kiűzik Magyarországról, az intézményt alapítványaival együtt máshová, alkalmasabb településre helyezhetik át. A jezsuitákra bízott „Studiorum Universitas” Nagyszombatban működött 140 éven keresztül. 1777-ben Budára telepítették, ahonnan 1784-ben került Pestre, immáron végleges helyére került. Elnevezése az évszázadok során többször változott: érseki egyetemből, akadémiából Mária Terézia korában budai királyi egyetem lett. A Pestre költözés után (budapesti) Királyi Magyar Egyetemnek nevezték, a 20. század első évtizedeiben Pázmány Péter Tudományegyetemnek, majd a második világháború után a világhírű fizikusról nevezték el, és nevezik ma is Eötvös Loránd Tudományegyetemnek.
Az egyetemi oktatás legfontosabb segédletei már Pázmány idejében a különböző gyűjtemények voltak. Az erre való igény hívta életre az éremgyűjtemény megalapítását is. Magángyűjtemények létrehozása a reneszánsz és barokk időktől kezdve kedvelt, sőt a társadalmi reprezentáció kifejezésére szolgáló divatos tevékenység volt, elsősorban előkelő, főúri, főpapi, vagy gazdag középbirtokosi körökben. [1] A 16–18. századi főúri műgyűjtemények többnyire külföldi anyagokat, ritkaságokat tartalmaztak, de a 18. század utolsó harmadától a nemzeti múlt hagyományainak feltárása és számbavétele is megerősödött, s a gyűjtemények gyarapításában is kifejezésre jutott. A híres főúri és más gyűjtemények – például Festeticsek, Jankovich Miklós, Ráday Gedeon, Kovachich Márton György, Horvát István, az ásványgyűjtő Drevenyák Ferenc, illetve Erdélyben az Esterházy és Kemény grófok – mellett tanintézetek is gondot kezdtek fordítani az oktatáshoz szükséges gyűjtemények kialakítására. [2] A magángyűjtemények és tanintézeti gyűjtemények sorába illeszthető a jezsuita kollégium éremgyűjteményének kialakítása is. A 18–19. század fordulóján, s elsősorban a 19. század első felében egyre több magángyűjtemény vált nyilvánossá, amelyek egy része később adomány vagy adásvétel útján az egyre szaporodó intézményesített gyűjteményekbe kerültek. Az egyetemi éremtár, s a 19. század elején megalapított nemzeti múzeumi éremtár is gyakran jutott ily módon igen komoly kollekciókhoz, műtárgyakhoz.
Az egyetemi gyűjtemény létrehozása 1753-ban Fischer Lipót SJ nevéhez fűződik. A gyűjtemény ekkor 1842 darabot számlált. A jezsuita szerzetesnek a gyűjtemény létrehozásában és fejlesztése érdekében tett fáradozásait azok a kézzel írt, gondosan vezetett leltárfüzetek tükrözik, amelyek 1762–63-ból maradtak fenn. Az Egyetem tulajdonában lévő, máig megmaradt kéziratok a legelső éremkatalógusoknak minősülnek. Többségében ezüst-, réz- és néhány tucat aranyérem képezte a gyűjteményt, amelyek származási helyüket tekintve görög, római (köztársaság és császárkori) és magyar királyi veretek voltak. Nagy részük adomány útján került a gyűjteménybe. Az adományozók neve sok esetben fennmaradt: ismerjük Jaszlinszky, Andreánszki Menyhért, Schmitt Miklós, Kéri Bálint, Pock Mátyás, Roth Károly, Rozs Ignác, és Muszka Miklós nevét.

Az 1770-es években a felvilágosult abszolutizmus idején az állami beleszólás és a bécsi egyetemi minta egyre erősödött az oktatás terén. Ezzel párhuzamosan XIV. Kelemen pápa 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet, s ezzel a nagyszombati egyetem királyi egyetemmé alakult át. A 18. század második felétől az Egyetem vezetésében és az oktatás rendjében történő átalakítások már folyamatosan napirenden voltak, így az oktatás nem érezte meg döntő mértékben a rend fokozatos térvesztését, majd megszűnését.
A jezsuiták feloszlatásakor készített leltárban az éremgyűjteményt is számba vették. A leltárban álló 5376 darab arra vall, hogy az éremgyűjtemény az egyik legdinamikusabban fejlődő gyűjteménye volt a jezsuita kollégiumnak. A kollekció legnagyobb számban rézpénzeket ölelt fel (65%), azután az ezüstérmek következtek (29%), majd az ón (5%), s végül az arany érmek (1%). A gyűjtemény legnagyobb számban római kori anyagot ölelt fel, a középkori magyarországi pénzek száma ehhez képest jóval alacsonyabb volt. Utóbbiak vegyesen Árpád-házi és más uralkodócsaládok által kibocsátott érmeket foglaltak magukban. A leltár ebben a kategóriában a legkorábbinak Attila hun király által kibocsátott ónpénzt – valójában historizáló újkori veretet – tartotta, de szerepelt közöttük Szent István király két ezüstpénzzel, illetve Mátyás király és I. Lipót pénzei is. Fellelhető arisztokrata családok, például a Batthyány vagy az Esterházy családok által kibocsátott veret, vagy az orosz cár és cárnő érmei. Az antik és a vegyesen magyar, illetve magyar vonatkozású érmek összességében tekintélyes értékkel bírtak a 18. század végén. [3]

A rend feloszlatása után a gyűjteményt Mária Terézia rendelkezésének megfelelően a kollégium jogutódja, a Nagyszombati Egyetem kapta meg. 1777-ben az oktatásügyet szabályozó rendelet, a Ratio Educationis a királyi egyetemről szólva az újonnan felállítandó, a történelem tanításának elmélyítését szorgalmazó tanszékek között kiemelte az éremtani tanszéket, a régészeti gyűjteményt és oktatásának kérdését. (CC. §.: „De Universitatis Bibliotheca, Numophylacio, ceterorumque antiquitatis monumentorum Musaeo.”) A rendelet ekként fogalmazott: „Van ezenkívül igen gazdag éremtár, mely szépen van fölszerelve latin, görög és magyar érmekkel. Ezentúl sem fog hiányozni sem a költség, sem a törekvés ezen kincs gazdagítására: minden új pénznemből, melyet jövőre legalább az örökös tartományokban verni fognak, oda fognak szállítani. Végül arra is serényen fog gond fordíttatni a jövőben, hogy a Pannonia-szerte előforduló régészeti emlékek lassankint összegyűjtessenek és az egyetem székházában megőriztessenek, hogy nemcsak a tudományok belföldi hallgatóinak, hanem a külföldieknek is hasznára és okulására szolgáljanak, akiket a kíváncsiság valamikor idehoz.” (Friml Aladár ford.) Az uralkodói szándék túlmutatott a gyűjtemény oktatásban betöltött szerepén: a magyar nemzeti érem- és régiségtár megteremtését tűzte ki célul. Ettől kezdődően a Habsburg birodalom örökös tartományaiban kibocsátott bármely új pénz egy példányát az egyetemi éremtárba is el kellett küldeni. A gyűjtemény folyamatos gazdagításán túlmenően a rendelet különösen fontosnak tartotta az érem- és régiségtan oktatását is. 1778-ban, az Egyetem Budára való átköltöztetése és újjászervezése után az éremtani tanszéket immár Érem- és Régiségtani Tanszékként (Cathedra Archaeologico-Numismatica) hívták újra életre, amely a bölcsészeti kar tizenegyedik tanszéke lett. A Budára kerülő egyetem ünnepélyes beiktatására 1780 júniusában került sor. A rendelet megfogalmazói szerint az oknyomozó történetírás és történelemtanítás csak a történeti segédtudományokból vett magyarázatokkal végezhető eredményesen (CLXXVII. §.), így az érem- és régiségtár a történeti tudományok egyik alapletéteményesének számít. [4] A „numophylacium” (éremtár) eredetileg az Egyetemi Könyvtár épületében nyert elhelyezést. Ennek oka feltehetően abban kereshető, hogy a könyvtárőrök egyike az érem- és régiségtan professzora is volt egyben. A Ratio Educationis az érem- és régiségtant a „libera et extraordinaria studia” közé sorolta, a studium előadását heti két alkalomban határozta meg.
Az 1770-es évek végének jeles régészprofesszora az egykori jezsuita, Schönwisner István volt. Nevéhez fűződik többek között a Nagyszombatban maradt egyetemi régiségtári anyag átszállítása Budára. Már korábban a bécsi Theresianum tanáraként foglalkozott régészettel, és számos műve maradt fenn. Elsősorban Pannónia régészeti emlékanyagával foglakozott, de feldolgozta a hazai érem-leletanyag történetét és a hazai pénztörténetet is. A régészeti tanszék professzorai az oktatás és könyvtárosi munka mellett egyéb feladatokat is elláttak. Schönwisner több esetben adott szakvéleményt az országban talált régészeti leletekről: az óbudai katonai fürdő felfedezését ő jelentette be és publikálta, a csévi római mérföldkő és a vörösberényi éremlelet ügyében intézkedéseket tett, sőt az antik auktorok és kora tudósainak munkáiban is jártasságot árult el. Később numizmatikai munkákat is publikált, többek között ő állította össze a Magyar Nemzeti Múzeum alapját jelentő Széchényi Ferenc-féle éremgyűjtemény katalógusát is. [5] Schönwisner az oktatásban valószínűleg a bécsi egyetem számára készült, de a magyar királyi egyetemen is bevezetett Eckhel-féle tankönyvet, illetve külföldi szakirodalmat használt.

Az Érem- és Régiségtani Tanszék 1777 és a kiegyezés között

1784-ben a teljes egyetemi éremanyagot, valamint a könyvtárat a budai várból a pesti ferencesek rendházába költöztették át. Az érmeket a könyvtár nagytermének egyik oldalsó olvasószobájában helyezték el. Az egyetemi illetve nemzeti könyvtárak éremgyűjteménnyel való összekapcsolása nem volt ritka ebben a korszakban. A nagy könyvtárak gyakran gazdag éremgyűjteménnyel rendelkeztek, a párizsi Bibliothèque Nationale jelentős szervezeti egysége az érem és régiségek osztálya volt. Magyarországon, az 1798-ban alapított keszthelyi könyvtár szintén értékes éremgyűjteménnyel rendelkezett. [6]
Az egyetemi éremtár ezekben az esztendőkben jelentősen gyarapodott. 1782-ben II. József több más mellett feloszlatta a pálos rendet, s a pesti pálosok éremgyűjteményét az egyetemi könyvtárnak adatta át. Az átadásnak írásbeli nyoma is maradt az „Elechus Numorum qui ex abolito Pestiensi monasterio Paulinorum ad Bibliothecam Regiae Universitatis Pestiensis translati sunt” című katalógusban. Egy későbbi bejegyzés szerint az anyag átadás-átvétele 1786-ban történt meg, amely szintén Schönwisner István nevéhez köthető. A katalógus ógörög, római köztársaság és császárkori érmek, valamint korabeli pénzek és emlékérmek leírását tartalmazta. [7] Schönwisner az állományt gondosan kezelte; pontosan vezetett leltárkönyveit ma az Egyetemi Könyvtár őrzi. 1794-ben, érdemei elismeréseképpen könyvtárigazgatói kinevezést kapott. Az érem- és régiségtan tanára és az éremgyűjtemény őre őt követően a horvátországi Katanchich Mátyás Péter ferences szerzetes lett, akit 1800-ban Stipsics Alajos Emmánuel követett. A napóleoni háborúk idején az éremtárat az Egyetem más relikviáival együtt 1804-ben Eszékre menekítették. Ugyanebben az esztendőben a gyűjtemény jelentős szaporulatáról tudunk. Winkler Mihály gödrei plébános (Baranya megye), pécsi tiszteletbeli kanonok gondosan összeállított, a kor tudományos színvonalán álló éremgyűjteményét adományozta az Egyetemnek. Katalógusa szabatos, az egyik legpedánsabban összeállított numizmatikai munka. A gyűjteményt Schönwisner 300 forintra becsülte fel. 1817-ben az éremtár 14 492 darabból állt, amelyet ekkor Weszerle József, az érem- és régiségtan professzora kezelt. Weszerle egyúttal új leltárt is készített. [8] Weszerlét követően néhány évi bizonytalanság után Kiss Ferenc került a tanszék élére, aki tíz éven keresztül tartotta előadásait a numismatica, archaeologia tárgyköréből, illetve egyéb segédtudományokból. Ő az egyetemi éremtár ismeretét már gyakorlati órák keretében is oktatta. 1859-ben történt halálával a tanszék első nagy korszaka lezárult.

A 19. század második felétől az egyetemi éremtár és könyvtár szoros kapcsolata, a két tisztséget és feladatkört ellátó professzori titulus és elsősorban a numismatica tárgyköre köré fűződő oktatás fokozatosan átalakult, kibővült. Az új korszak régészeti oktatására egyrészt a magántanári állás megjelenése, a tanárvizsgáló bizottságok felállításával egyfajta professzori alkalmassági követelmény meghatározása volt jellemző. Az egyetemi könyvtár és éremtár kezelésének egybekapcsolása után az új korszak oktatóit már a múzeumokhoz való kötődés jellemezte. Az éremtani feldolgozásokat tekintve nem hagyható figyelmen kívül Rupp Jakab magyar udvari kamarai levéltáros munkája, aki két kötetes éremcorpust állított össze a középkori magyar pénzekről. A kor tudományos színvonalán álló corpus fél évszázadon keresztül általánosan használt kézikönyvévé vált a magyar pénzek meghatározásának itthon és külföldön egyaránt. [9] Rupp mellett komoly összefoglaló munkát végzett Weszerle is, aki az írott forrásokból és éremleírásokból egy átfogó magyar éremtani feldolgozás alapjait fektette le. Kézirata azonban hirtelen halála miatt befejezetlen maradt. [10]

Az oktatási feladatok mellett az éremgyűjteményt további szaporulat jellemezte. Az Egyetem Nagyszombatból Budára történő áthelyezése és az ünnepélyes beiktatás évében, 1780-ban már készültek emlékérmek, amelyek közül egy-egy példány az éremgyűjteménybe is bekerült. Az Egyetem 1830-ban ünnepelte újjáalakításának ötvenedik évfordulóját. A jubileumra emlékérmeket készíttettek a bécsi Böhm József Dániel udvari vésnökkel. Az arany- és ezüstérmekből Stágly Ignác rektorsága idején az Egyetem négy karának három-három, tudományos versenyen kimagasló hallgatóját is megjutalmazták. Az egyik aranyból vert példány az Egyetem gyűjteményébe került. [11]

A 19. század első felében az egyetemi gyűjtemény az ország legjelentősebb kollekciójának számított, nem csupán mennyiségében, de minőségében is. 1849-ből 15 600 darab éremről tudunk, amely még mindig az ország legelőkelőbb helyét jelentette. [12] Az 1802-ben, 2675 darab, elsősorban magyar tárgyú éremmel alakult Magyar Nemzeti Múzeum éremtára mindamellett meglehetős (jelentős) gyorsasággal szaporodott: az 1830-as években az Egyetemhez hasonlóan már mintegy 15–16 000 darabot számlált. 1830–40 körül több magángyűjteményből származó darab került az egyetem tulajdonába. Elsősorban Jankovich Miklós műgyűjtő tevékenységét és hatalmas anyagát kell ennek kapcsán kiemelni (kézirat, könyvtár, festmény, érem, ötvöstárgyak, stb.), mellette Weszerle Ferenc és Kiss Ferenc egyetemi tanárok gyűjteményei szaporították a Nemzeti Múzeum mellett az egyetemi éremtárat is. Jankovich gyűjteményét több mint négy évtizedig gyűjtötte vásárlás, csere, ásatás útján. Első, nagyobb gyűjteménye a Nemzeti Múzeumba került, a másodikat végül elárverezték, de így is kerültek darabok az egyetemi éremtárba. [13] 1866 és 1909 között az érvényben lévő pénzügyminisztériumi rendelet értelmében a földből előkerült érem- és kincsleletekből elsősorban a Nemzeti Múzeumnak, másodsorban az egyetemi éremtárnak volt kiválasztási joga. A fennmaradó, egyik intézmény által sem igényelt érmeket egy ideig beolvasztották, de egy 1873. évi miniszteri rendelet értelmében később a megtalálónak adták ki természetben, amelyből a kincstár bizonyos részt levont. Így a megsemmisülés helyett bármely megtalált éremlelet árveréseken keresztül egyéb vidéki múzeumba vagy magángyűjteményekbe kerülhetett. [14]

A szabadságharc utáni évtized abszolutisztikus intézkedései az éremtár kezelésében is érezhetőek voltak. A bécsi éremtár jogosulttá vált kiválogatni az értékesebb darabokat az egyetem gyűjteményéből, de ennek valódi megtörténte dokumentumokkal nem igazolható pontosan. Tény azonban, hogy Rómer Flóris 1867-ben, tanári kinevezését követően a Kiss Ferenc-féle leltárkönyvben rögzítette a gyűjteményben található hiányosságokat. „Igazolásomra kénytelen vagyok nyilvánítani, hogy több Árpádkori érem, mely Rupp munkájában mint az egyetemi gyűjteményben létező felhozatik, a gyűjteményben nem található, de ezen jegyzékben sem fordul elő, valamint hogy némelyek helyébe más királyokról valók tétettek.” A bécsi udvar abszolutisztikus törekvései ellenére mégis úgy tűnik, hogy nagyon csekély gyarapodással számolni lehet. Az 1860. évi revízió szerint ugyanis 16 061 darabos volt a gyűjtemény, az 1849. évihez képest tehát 461 darabbal szaporodott. Az 1860–70-években Rómer nagyon sokat tett az éremgyűjtemény fejlesztéséért: magasabb költségvetést kért, s két nagyméretű éremtartó szekrényt rendelt meg. [15]

A régészeti oktatás és az éremgyűjtemény a kiegyezéstől napjainkig

Rómer Flóris professzori kinevezésével nagyot lépett előre a magyar régészet oktatása. Munkássága komoly tekintélyt adott a régészettudománynak és az egyetemi oktatásnak, javaslataival és tevékenységével messze megelőzte korát. Rómer előadásait 1863-ban kezdte meg. Érdeklődése és publikációi az ősrégészettől a középkori régészetig és a művészettörténetig több korszakot és témakört felöleltek. Hallgatóit terepre vitte, sőt ösztöndíjakat javasolt történelem- és filológia szakos hallgatóknak, hogy a juttatással egy éven keresztül a Nemzeti Múzeumban dolgozzanak. Rómer idejére tehető a magyar régészet egy új, erdélyi központjának kialakulása. A Kolozsvári Egyetemmel az Erdélyi Magyar Múzeumi Egyesülettel közösen indított ásatásokat és közölt eredményeket.
Rómer utóda rövid ideig Hampel József, majd Torma Károly lett. Torma elsősorban a dáciai és pannoniai emlékekről tartott előadásokat, amelyeket gyakorlati órákkal is gazdagított, elindítója volt az aquincumi ásatásoknak. Torma egy évtized utáni távozása, később halála után utódja a korábbi előd, Hampel lett. Hampel hűséges tanítványa és kollegája volt Rómernek: már a középiskolában, később az egyetemen is hallgatója, később a Nemzeti Múzeumban beosztottja volt. A több mint húsz évet tanító Hampel előadásait többnyire a görög-római művészet témaköréből tartotta, míg numizmatikai előadásokra ritkábban került sor. Hampel alatt a régészeti oktatás jellege nem változott – ekkoriban elsősorban a tanárképzés dominált –, az ő tudós munkája azonban nemzetközileg is elismert volt, érdemeket szerzett az Archaeologiai Értesítő megindításában, a Nemzeti Múzeum Éremtárának is az igazgatója volt. Hampel a népvándorláskori régészetre is gondot fordított, 1905-ben megjelent munkája évtizedekig a népvándorláskori régészet kézikönyvévé vált. [16] Az ő idejében már ösztöndíjas gyakornokot is kapott a tanszék, akinek feladata – még Rómer felvetése szerint – a Nemzeti Múzeumban lévő éremleletek feldolgozása volt. A gyakornokok között két neves személyt kell kiemelni: Harsányi Pált és Alföldi Andrást. Harsányi Pál lett az 1926-ban önállóvá vált nemzeti múzeumi Éremtár első vezetője, míg Alföldi András később a tanszék igazgatói címét töltötte be. Hampelt 1913-ban bekövetkezett halála után Kuzsinszky Bálint követte, aki egyúttal a Fővárosi Történeti Múzeum (ma Budapesti Történeti Múzeum) igazgatója volt. Kuzsinszky már Hampel ideje alatt foglalkozott az Egyetem éremanyagával: az 1890-es évek elején Réthy Lászlóval együtt elvégezte a teljes anyag revízióját. Ekkor készült el a még ma is használatos leltárkönyv. [17] 1906-ban a gyűjtemény az ország harmadik legnagyobb gyűjteményévé vált, ekkor 25 885 darabot számlált. A Nemzeti Múzeum éremtára a 20. század elejére már jóval maga mögött hagyta az ország többi gyűjteményét: legalább 133 000 darabot számlált. A múzeumot a nagyszebeni Bruckenthal-múzeum követte. Az egyetemi gyűjteménnyel nagyságrendileg a győri és a pannonhalmi bencés rendházak versenyeztek. [18] Az egyetemi gyűjteményt ekkor jellemző darabszám máig a legmagasabbnak számít.

A 20. század első évtizedeiben, Kuzsinszky Bálint tanszékvezetése alatt a gyűjtemény nem gyarapodott tovább, az első világháború után a tanszék nem élt kiválasztási jogával. Alföldi András igazgató idejében (1930–1948) a gyűjteménynek a korábbiakhoz képest kisebb darabszámú állományáról tudunk: a húszezret sem érte el, 19 650 darabról maradt fenn adat. Az 1930-as években szerkesztett Hekler-féle egyetemi reprezentatív kötet részletes statisztikát közölt a gyűjteményről. [19] A darabszám statisztikai csökkenése ellenére tudunk adományokról, s egyéb, gyűjtés útján érkező szaporulatokról. A csökkenő tendencia ellenére Alföldi komoly munkásságot végzett a numizmatika területén. Tagja volt a Magyar Numizmatikai Társulatnak, és szerkesztője a társulat periodikájának, a Numizmatikai Közlönynek. Elindította a „Dissertationes Pannonicae” sorozatot, amely bölcsész hallgatók doktori témáit adta ki. Az ő idejében, 1938-ban alakult meg az ősrégészeti tanszék Tompa Ferenc vezetésével. Mellette a művészettörténeti tanszék az 1920-as évek végétől már több szakirányt képviselt és oktatott. Ilyen volt a „Művészettörténeti és klasszika archaeologiai tanszék” Hekler Antal vezetésével, illetve „Művészettörténeti és keresztény régészeti tanszék” Gerevich Tibor vezetésével.
A második világháború után az 1940-ben meghalt Hekler Antal helyére Oroszlán Zoltánt nevezték ki, a Szépművészeti Múzeum Antik Osztályának vezetőjét. Az 1945-ben elhunyt Tompa Ferenc helyére, az ősrégészeti tanszék élére Banner Jánost hívták meg a szegedi egyetemről. Alföldi András a politikai változások miatt külföldre távozott, s megvált katedrájától. Az oktatókat több olyan tanársegéd és magántanár segítette, akik később kiemelkedő tudósok lettek: Fitz Jenő, R. Alföldi Mária, Fettich Nándor, Nagy Tibor, Szilágyi János. [20]

1940-ben az egyetemi éremgyűjteményből több jelentős érmet a Nemzeti Múzeumba mentettek át. A Bölcsészkar Alföldi András professzor javaslatára 1196 darab érmet a Múzeum Éremtárában helyezett el ideiglenes letétként, az egyetem tulajdonjogának fenntartásával. Az érmek között arany, ezüst, rézpénzek voltak, elsősorban rómaiak, illetve barokk emlékérmek. A Numizmatikai Közlönyben közzétett múzeumi szaporulat szerint olyan darabok kerültek oda, amelyek a Múzeum számára hiánypótlónak minősültek. A valóság ehelyett inkább az lehetett, hogy Alföldi a háborús pusztításoktól való félelme miatt a múzeumi elhelyezést biztonságosabbnak találta. Az egyetemi éremtárnak ugyanis legértékesebb darabjai kerültek átadásra, olyanok is, amelyeket már akkoriban duplumnak minősített a Nemzeti Múzeum. Az Egyetem 1999-ben éremgyűjteménye felélesztése érdekében visszakérte a letétet a Múzeumtól, amelyre az ezredforduló után több részletben került sor, sőt az átadás jelenleg is zajlik. Először a görög, római, bizánci, középkori és újkori pénzek átadása történt meg, majd az emlékéremanyag átvétele indult meg. [21]

Éremtároló bútorok

Az eredeti éremgyűjtemény számára faragott kisbútorok, amelyek mai is az érmek tárolására szolgálnak, szintén jelentős értéket képviselnek.  A 18. század derekán a gyűjtemény illő tárolására Fischer Lipót kis szekrénykéket készíttetett, amelyekbe alacsony fiókok kerültek. A három szekrényke jó állapotban maradt fenn napjainkig, igényes és a kor ízlését tükröző elegáns kisbútorok. A legnagyobb szekrényke kétajtós, copf stílusú, elő- és oldallapjain intarziával díszített bútor. (Méretei: 79 cm magas, 65 cm széles, 50 cm mély.) Felső részén stilizált aranyozott akantusszal szegélyezett, feketére festett díszes pajzs áll, rajta latin nyelvű felirattal. „Ha régi római emlékeket kívánsz látni, a császári érmeket szemléld, sokat fogsz tanulni.” (Stöhr Géza ford.) A szekrény tetején talpazaton I. Habsburg Lipót király ólomból öntött aranyozott lovasszobra látható. A kisszekrény alapfája fenyő, amelyet diósvartnival borítottak, előlapján, oldallapjain és fedlapján bordűr látható, amely elől és oldalt keresztszálirányú, fedlapján párhuzamos összeforgatású. A bordűrön belüli tükör függőleges húrmetszésű, a bordűrt és a tükröt elválasztó filé jávor- és tiszafa kialakításával készült. Az előlap két szárnnyal nyílik, a betétek két oldalán akantuszleveles berakás látható, jávor- és dió tuskontírozott kialakítással. A szekrényke éllázárása profilozott diófa. A szekrényke fiókjai tükrözik a kor asztalos technikáját – ami egyébként a svartnis kialakításnál is megfigyelhető: a fiókok fenekét hozzászegezték az oldallapokhoz. Ma ez beillesztéssel készül. A fiókok fenyőből készültek, de diószínűre festették őket.

A másik két éremszekrényke kisebb az elsőnél, ládaalakúak, előlapjuk szintén intarziával díszített, oldalt míves rézfogantyúkkal ellátva. (Méretük: 65 cm magas, 32 cm széles, 41 cm mély.) Egyikük előlapján rézpajzson szintén felirat áll: „A császároknak dicső érmei, amelyekkel főtisztelendő Fischer Lipót Jézustársasági atya a nagyszombati akadémiai collégiumot elsőnek felszerelte és díszítette 1753.” (Stöhr Géza ford.) A két szekrényke alapfája vegyesen dió- és fenyőfa, rajta diósvartni. Intarziájának kialakítása az elő-, oldal- és fedlapokon hasonló: a bordűr diólapja keresztszálirányban beforgatott, a filében jávorfa közé gyümölcsfa (meggy vagy szil) illeszkedik. A filé hajlított indamotívumot stilizál, közötte szimmetriatengellyel egybeforgatott diólap svartni. A két szekrényke ajtaját belül is svartnival látták el, és intarziával díszítették.
A három szekrénykét előkelő helyen, a nagyszombati jezsuita kollégium könyvtárának nagytermében helyezték el, három asztalon. A három 18. század közepén készült szekrényke Lipót lovasszobrával ma is eredeti állapotában áll a Régészettudományi Intézet éremtárában. [22] Mintegy száz évvel később, a szaporodó éremgyűjtemény számára két nagyméretű, egyenként 173 cm magas, 33–33 fiókkal ellátott szekrényt ajándékoztak: a szekrény ajtajának belső oldalán szereplő felirat szerint 1875-ben a Magyar Nemzeti Múzeum természetrajzi termének ajándéka volt az Egyetem számára. („Ex dono Camera naturalium musaei nation. Hungariae. 1875.”) A két szekrény egyszerűbb kivitelű, előlapja kívül-belül svartnizott, belül jávorfával, kívül dióval, a szekrény oldallapjai kívül dióval. A szekrény zárszerkezete középen függőleges tengelyen fut, középtájon a zár számára míves rézverettel díszített. A szekrények fiókjait számokkal látták el, s feltehetően ugyanekkor számozták meg a copf stílusú szekrénykék fiókjait is. [23]

Az egyetemi éremgyűjtemény összetétele napjainkban

A gyűjtemény összetétele arra vall, az nem egy szisztematikusan összeválogatott anyag. Bár kiválóan reprezentálja a pénzverés és az éremművészet történetét az antikvitástól a 19. századig, ami egy oktatási célú gyűjteménynél alapkövetelmény, a pénzek eloszlása igen eltérő. A 18. századi eredetű, alapvetően antik alapgyűjteményt ugyanis jobbára adományok, kollekciók, de legfőképp a Magyarország területén előkerült éremleletek gyarapították, nem pedig célzott vásárlások, következetes gyűjteményfejlesztések. Mindez már az antik gyűjteményen tükröződik, amelyben meglehetősen kevés a görög vagy köztársaságkori római érme, ugyanakkor számos 3–4. századi császárkori veret van. Hasonló a helyzet a középkori gyűjteményrészben: alig kétszáz darab reprezentálja az Árpád-kort, ellenben többezer veret képviseli Hunyadi Mátyás, II. Ulászló és II. Lajos korának pénzverését. Az újkori pénzek között nagyobb arányban találunk 16–17. századi, zömében német és lengyel pénzeket, amelyek a korszak éremleleteiben a leggyakoribb verettípusok. Az egyetem gyűjteménye főként tehát a bekerült éremleletekből gyarapodott, aminek fénykora a 19. század második felétől az 1920-as évek végéig tartó időszak volt. A II. világháborút követően a gyűjtemény további gyarapodása megszűnt.
A törzsgyűjtemény jelenleg három nagy egységből áll. A közel 9000 darabos antik gyűjtemény a görög, kelta, római és bizánci vereteket tartalmazza. A közép- és kora újkori gyűjtemény darabszáma szintén mintegy 9000. Közötte a kora középkori európai pénzek ugyanúgy fellelhetők, mint a 19. században vert érmek, legjelentősebb része mintegy 5000 darabbal mégis a magyar és erdélyi pénzek kollekciója. A harmadik rész a megközelítőleg 1000 darabból álló 16–19. századi emlékérem-gyűjtemény.


[1]  BERTÓK-TÓTH, 1999-2000.
[2]  BÉNYEI 1985. 12–18; ENTZ 1937. 47–84.
[3]  MUSZKA 1997. 70–71.
[4]  Ratio Educationis totiusque rei literariae per regnum Hungariae et provincias eidem adnexas. Vindobonae 1777; FRIML 1913. 196; SZENTPÉTERY 1935. 137, 140, 297; OROSZLÁN 1966. 58; GYÖNGYÖSSY 2005. 3–4.
[5]
  SZALATNAI 1959. 207–227; TÓTH 1989. 34; OROSZLÁN 1966. 59.
[6]
  KERESZTÉNYI 1959–60. 70.
[7]  STÖHR 1927. 323–324.
[8]
  STÖHR 1927. 324; SZENTPÉTERY 1935. 299–300; KERESZTÉNYI 1959–60. 74; OROSZLÁN 1966. 61; GYÖNGYÖSSY 2005. 4.
[9]
  RUPP 1841–46; HUSZÁR 1985. 85.
[10] Weszerle kéziratából maradandó művet azok a rézmetszetű képes táblák jelentettek, amelyet Weszerle halála után kétszer is kiadtak. WESZERLE 1873.
[11] HUSZÁR 1929–30. 59–61.
[12] KERESZTÉNYI 1959–60. 74.
[13] HUSZÁR 1985. 86–94;
[14] FRIDRICH 1873. 308–311.
[15]
STÖHR 1927. 324; SZENTPÉTERY 1935. 456–457; KERESZTÉNYI 1959–60. 74; OROSZLÁN 1966. 64; GYÖNGYÖSSY 2005. 5.
[16]
HAMPEL 1905; KUBINYI–LASZLOVSZKY 1993. 167–170.
[17] OROSZLÁN 1966. 63–69; GYÖNGYÖSSY 2005. 6.
[18] GOHL 1906. 51–55.
[19]
HEKLER 90–91.
[20]
OROSZLÁN 1966. 70–71.
[21]
HUSZÁR 1940. 89; GYÖNGYÖSSY 2005. 7; PALLOS 2002. 256–257.
[22] STÖHR 1927. 319–323; MUSZKA 1997. 68.
[23] A szekrények stíluselemzését Anda Csaba Gyula fa- és bútorrestaurátor végezte el (Magyar Nemzeti Múzeum).


Irodalom

  • Belitska-Scholtz 1985
  • Belitska-Scholtz Hedvig (szerk/ed): Jankovich Miklós, a gyűjtő és mecénás (1772–1846). Tanulmányok. [Miklós Jankovich, the Collector and Patron 1772–1846. Studies.] (Művészettörténeti füzetek 17.) Budapest 1985.
  • BÉNYEI 1985
  • Bényei Miklós: A művelődés feladatainak, formáinak és intézményrendszerének átalakulása a polgárosodás időszakában. [Umgestaltung der Aufgaben, Formen und Institutionsstrukturen des Bildungswesens zur zeit der Entwicklung des Bürgerstandes.] In: Belitska-Scholtz 1985. 11–22.
  • BERLÁSZ 1985 | BERTÓK – TÓTH 1999-2000
  • Berlász Jenő: Jankovich Miklós pályaképe és könyvtári gyűjteményei. [Laufbahn und Bibliothek von Miklós Jankovich.] In: Belitska-Scholtz 1985. 23–78.
  • BERTÓK Krisztina – TÓTH Csaba: Az arisztokrácia éremgyűjtése. Numizmatikai Közlöny 98-99 (1999-2000) 15-1
  • BORZSÁK 1955
  • Borzsák István: Budai Ézsaiás és klasszika-filológiánk kezdetei. Budapest 1955.
  • CNH I–II.
  • Réthy László: Corpus nummorum Hungariae. Magyar Egyetemes Éremtár I–II. Budapest 1899–1907.
  • CNH III.
  • Huszár Lajos: Habsburg-házi királyok pénzei 1526–1657. Corpus Nummorum Hungariae. Magyar Egyetemes Éremtár III/1. Budapest 1975.
  • CSÓKA 1939
  • Csóka J. Lajos: A királyi magyar Pázmány Péter tudományegyetem története. [The History of the Hungarian Royal Pázmány Péter University.] Budapest 1939.
  • DIÓSZEGI 1989
  • Diószegi István (szerk/ed.): Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának története 1635–1985. [History of the Faculty of Arts of Eötvös Loránd University 1635–1985.] Budapest 1989.
  • ENTZ 1937
  • Entz Géza: A magyar műgyűjtés történetének vázlata 1850-ig. Budapest 1937.
  • FARKAS 1997
  • Farkas Gábor: Magyarországi jezsuita könyvtárak II. Nagyszombat. [Hungarian Jesuit Libraries. II. Nagyszombat.] Szeged 1997.
  • FARKAS–PETROVICS 2000
  • Farkas Gábor–Petrovics Mária: Az Egyetemi könyvtár 1561–2000. [The University Library 1561–2000.] Budapest 2000.
  • FRIDRICH 1873
  • Fridrich István: A pénzügyi m. kir. Miniszternek az érem- és kincsleletek ügyében kibocsátott legújabb rendelete. Archaeologiai Értesítő 7 (1873) 308–311.
  • FRIML 1913
  • Friml Aladár (fordította, bevezetésekkel és jegyzetekkel ellátta): Az 1777-iki Ratio Educationis. (Pedagógiai Könyvtár I.) Budapest 1913.
  • GOHL 1906
  • Gohl Ödön: A magyarországi múzeumok, köz- és tanintézetek éremgyűjteményei. Numizmatikai Közlöny 5 (1906) 51–68.
  • GYÖNGYÖSSY 2005
  • Gyöngyössy Márton: Magyar aranypénzek 1. „…hasznára és okulására szolgáljanak.” Az ELTE Régészettudományi Intézetének éremgyűjteménye I. Budapest 2005.
  • HAMPEL 1905
  • Hampel, Joseph: Alterthümer des frühen Mittelalters in Ungarn. I–III. Braunschweig 1905.
  • HEKLER
  • Hekler Antal: L’université de Budapest / Die Universität Budapest. Basel, é. n.
  • HUSZÁR 1929–30
  • Huszár Lajos: A budapesti kir. magyar Pázmány Péter tudományegyetem háromszáz évének érememlékei. Numizmatikai Közlöny 28–29 (1929–30) 56–64.
  • HUSZÁR 1940
  • Huszár Lajos: Az Országos Magyar Történeti Múzeum Éremtára jelentősebb újszerzeményei 1940-ben. Numizmatikai Közlöny 40 (1941) 89.
  • HUSZÁR 1985
  • Huszár Lajos: Jankovich Miklós numizmatikai tevékenysége. [Miklós Jankovich, der Numismatiker.] In: Belitska-Scholtz 1985. 82–98.
  • KERESZTÉNYI 1959–60
  • Keresztényi József: Az egyetemi könyvtár szerepe a XVIII–XIX. század érmészetében. Numizmatikai Közlöny 58–59 (1959–1960) 70–74.
  • KNAPP 1997
  • Knapp Éva: A Budapesti Egyetemi Könyvtár Kézirat- és Ritkaságtára. Egyetemi Könyvtár Évkönyvei 7–8 (1997) 21–40.
  • KORNIS 1936
  • Kornis Gyula (szerk/ed.): A királyi magyar Pázmány Péter Tudományegyetem alapítása 300 éves évfordulójának Jubileumi Emlékkönyve. Budapest 1936.
  • KUBINYI–LASZLOVSZKY 1993
  • Kubinyi, András–Laszlovszky, József: Medieval archaeology at the Eötvös Loránd Universtiy Budapest. In: The Study of Medieval Archaeology. Eds. Andersson, Hans–Wienberg, Jes. Stockholm 1993. 167–172.
  • MÁTÉ 1896
  • Máté Sándor: A budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem Könyvtára. Budapest 1896.
  • Münzkatalog
  • Huszár Lajos: Münzkatalog Ungarn von 1000 bis heute. Budapest–München 1979.
  • MUSZKA 1992
  • Muszka Erzsébet: A nagyszombati jezsuita kollégium leltára a feloszlatáskor. Levéltári Szemle 2 (1992) 53–69.
  • MUSZKA 1997
  • Muszka Erzsébet: A nagyszombati jezsuita kollégium leltára, 1773. [Inventory of the Jesuit College of Nagyszombat, 1773.] In: Haiman György–Muszka Erzsébet–Borsa Gedeon: A nagyszombati jezsuita kollégium és az egyetemi nyomda leltára, 1773. (Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 16.) Budapest 1997. 5–112.
  • NAGY 1985
  • Nagy Emese: Jankovich Miklós régészeti és műemléki tevékenysége. [Archäologische und Denkmalschutz – Tätigkeit von Miklós Jankovich.] In: Belitska-Scholtz 1985. 122–153.
  • OROSZLÁN 1966
  • Oroszlán Zoltán: Egyetemünk régészeti tanszékének kialakulása és története. Régészeti Dolgozatok 8 (1966) 55–72.
  • PAJKOSSY 1968
  • Pajkossy Györgyné: Az Egyetemi Könyvtár története 1690-től 1774-ig. Egyetemi Könyvtár Évkönyvei 4 (1968) 63–88.
  • PALLOS 2002
  • Pallos Lajos: Az Éremtár. In: A 200 éves Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményei. Szerk/ed. Pintér János. Budapest 2002. 222–275.
  • PÁLVÖLGYI 1960
  • Pálvölgyi Endre: Az Egyetemi Könyvtár története 1635–1960. A 325 éves budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem rövid története. Budapest 1960.
  • PAULER 1880
  • Pauler Tivadar A budapesti magyar kir. Tudományegyetem története. Budapest 1880.
  • RUPP 1841–46
  • Rupp Jakab: Magyarország ekkorig ismeretes pénzei I–II. Buda 1841–1846.
  • SCHOENWISNER
  • Schoenwisner, István: Catalogus numorum Hungariae ac Transilvaniae instituti nationalis. I–III. Pest 1807.
  • SINKOVICS 1985
  • Sinkovics István (szerk/ed): Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Története 1635–1985. [The History of Lorand Eötvös University 1635–1985.] Budapest 1985.
  • STÖHR 1927
  • Stöhr Géza: A Budapesti Tudományegyetem Class. Archaeol. Tanszéke Éremtárának története. Az Országos Magyar Régészeti Társulat Évkönyve 2 (1923–1926) Budapest 1927. 319–325.
  • SZALATNAI 1959
  • Szalatnai Rezső: Kempelen Farkas és az egyetem átköltöztetése Budára. Tanulmányok Budapest Múltjából 13 (1959) 207–227.
  • SZENTPÉTERY 1935
  • Szentpétery Imre: A Bölcsészettudományi Kar története 1635–1935. (A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem története IV.) Budapest 1935.
  • SZILÁGYI 1882
  • Szilágyi Sándor: A budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemi Könyvtár. Budapest 1882.
  • SZÖGI 1982
  • Szögi László: Egyetemünk történetének levéltári és kézirattári forrásai. Budapest 1982.
  • SZÖGI 1985
  • Szögi László: A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem rövid története 1635–1985. [A Short History of the Eötvös Loránd University, Budapest 1635–1985.] Budapest 1985.
  • SZÖGI 2010
  • Szögi László: Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem története képekben. [The Illustrated History of the Eötvös Loránd University ELTE.] Budapest 2010.
  • SZÖGI–TÓTH 1985
  • Szögi László–Tóth Imre: 350 éves a Tudományegyetem. 1635–1985. [The 350 year old Loránd Eötvös University of Budapest.] Kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban Budavári Palota E épület. Budapest 1985.
  • TÓTH 1989
  • Tóth András: A felvilágosodás kora és utóélete 1773–1794. In: DIÓSZEGI 1989. 27–36.
  • TÓTH–VÉRTESY
  • Tóth András–Vértesy Miklós: A budapesti Egyetemi Könyvtár története 1561–1944. Budapest 1982.
  • UG
  • Pohl, Artur: Ungarische Goldgulden des Mittelalters (1325–1540). Graz 1974.
  • WESZERLE 1873
  • Weszerle József: Hátrahagyott érmészeti táblái. Pest 1873. (Második kiadás: Buda 1911.)


.:     •     •  Utolsó módosítás: 2014.12.08.      :.
  © 2 0 1 4   E L T E   B T K  É r e m t á r     M i n d e n   j o g   f e n n t a r t v a .
Cím :: ELTE BTK – 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A.,   •   Telefon :: 411 6500   •   Webform :: küldje el véleményét!